Április 12-én Orahovicába utaztunk egy négy napos tréningre, amit a nemrég érkezett EVS önkénteseknek szerveztek. A tréningen összesen 13 önkéntes vett részt, különböző országokból (Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Hollandia, Írország, Macedónia), és nagy örömömre egy magyar önkéntessel is találkoztam! 🙂
Ez a négy nap mondhatni felbecsülhetetlen értékű volt, ugyanis amellett, hogy jobban megismertük magát az Európai Önkéntes Szolgálatot, és a benne tevékenykedők feladatköreit és jogait; Horvátország kultúrájával is részletesebben megismerkedhetünk.
Miután megtudtuk, hogy ki milyen szervezetnél tevékenykedik, megbeszéltük a küldő/fogadó szervezet hatásköreit, megnéztük, miért is felelős a project koordinátora és mentora, és nem utolsó sorban magára az önkéntes szerepére és jogaira is kitértünk.
Engem mindig is érdekelt a non-formális és informális tanulás, ezért nagyon örültem, mikor az egyik workshopon ezekről a tanulási formákról és az azokban rejlő lehetőségekről volt szó. Azért hogy az előttünk álló önkéntes szolgálat konfliktusmentes legyen, megfelelően kell közölni a szándékainkat, és az esetleges problémákat is. A két tréner, Martina és Sunćana megmutatta, hogyan lehet asszertív módon, vagyis kellő határozottsággal és öntudattal kommunikálni, és ezt különböző szerepjátékokban ki is próbálhattuk.
A tréning másik nagyobb témája a multikulturalizmus volt, illetve a különböző kultúrák jobb megismerése és elfogadása. Amint azt megtudtuk, egy kultúra széleskörű megismerését a jéghegyhez hasonlíthatjuk, ugyanis amit a felszínen látunk (nyelv, öltözködés, ételek, stb.) az csak parányi része a nagy, víz alatt lévő, vagyis az emberek szívében élő kultúrának (szokások, törvények, értékek, stb.). Arról is beszéltünk, hogyan birkózzunk meg a saját országunkat érintő előítéletekkel, vagy éppen hogyan vészeljük át a kultúrsokkot!
Ezen az estén a vendéglátóink egy tipikus horvát vacsorát varázsoltak az asztalunkra. Megismerhettük a jellegzetes horvát ételeket (sarma, kulen, strudla, stb.), és borokat. Ezután a „multikulti” jegyében, mindenki elmondott egy-egy jellegzetes szokást, tradíciót, ami a saját országára jellemző.
Minden szükséges tudással és kulturális érzékenységgel felszerelkezve tértünk haza, és azt hiszem pár barátot is szereztünk, ugyanis azóta már két önkéntessel (Silvia és Frosina) ismételten találkoztunk, akik a Petrinjától kb. 10 km-re lévő Sisak-ban „teljesítenek szolgálatot”. 🙂